Ipari vízhasználati igény veszélyezteti az ivóvízbázis hosszú távú fenntarthatóságát mennyiségi oldalról.

 Magyarország búcsút mondhat a vizeinek?

Magyarország nagy része csapadék-hiányos terület, ahol a kevés esőt hosszú évszázadokon át a folyók árterei, valamint a mellék- és holtágak kompenzálták.

Csak hogy a XIX. századtól óriási lendületet vettek a folyószabályozások. Hogy az árvizeket el lehessen kerülni, a kanyarokkal és mellékágakkal teli nagy folyók be lettek szűkítve és le lettek rövidítve.

A Tisza árterületeit például részben mezőgazdasági művelés alá vonták.

A cél sikerült: áradáskor nem tudnak szétterülni a folyóink, cserébe az ország elvesztette a „vizes területei” jó részét. A készletek eloszlása emiatt roppant egyenlőtlen lett.

Hiába vannak bővizű folyóink, a legtöbb olyan terület, amely kicsit távolabb esik a Dunától, a Tiszától vagy a Drávától már vízben szegény területnek számít.

Az országból kifolyó víz 95 százaléka külföldről származik. A belső megújuló vízkészleteink nagysága csekély.

Az ívóvízellátásunk túlnyomó részét, vagyis a 96 százalékát a felszín alatti készletek biztosítják. Az Országos Vízügyi Főigazgatóság másfél éve készített egy vitaanyagot, melyben ennek kapcsán úgy fogalmaznak:

Mezőgazdasági, ipari és egyéb vízhasználati igény merül fel az ivóvízbázisok utánpótlási területén, ami veszélyezteti az ivóvízbázis hosszú távú fenntarthatóságát mennyiségi oldalról.

Mint kiemelik: az ország számos területén, így például a Duna-Tisza közi hátságban vagy a Nyírségben a talajvízszint jelentős csökkenése mutatható ki, amely természeti és emberi tevékenységre vezethető vissza. Utóbbiba tartozik például a vízadó réteg túlhasználata, a vízfolyások medermélyülése és a helytelen művelési ág megválasztása is.

A talajvízszint süllyedése, az ehhez kapcsolódó ökoszisztémát veszélyezteti, de a mezőgazdasági területekre is lehet kedvezőtlen hatása.

Cikk és kép forrása:

https://tudas.hu/magyarorszag-bucsut-mondhat-a-vizeinek/